Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állat versek

 

10399428_913817498644168_3015699804999622611_n.jpg

A te kutyád

Jött és beköltözött szívedbe.

Onnan ki nem lakoltatod!

Életed tőle lett tele színnel,

Általa lett házból otthonod.

Mostanra lehet, hogy rájöttél,

Miatta valahogy több lettél.

Felnőtt lassan benned az Ember,

Ki szívvel lát, nem csak szemmel.

Te többé sosem leszel magányos

Másnak tán lehet ez talányos

De neked van egy szerető társad

S a tiszted, hogy valóra váltsad

Hogy legyél legalább olyan jó

Ami egy holtig hű kutyának való!

 

 

img_20151018_151904.jpg

 

Azt mondod rólam, hogy különc vagyok?

Mert az én szemem furcsán ragyog,

Mikor kutyámra tekintek kedvesen,

S ő nyomban lerohan lelkesen.

Te rohannál hozzám, kedvesem,

Hogyha csak rád néznék csendesen?

 

 

 

hol-vagyok.jpg

Hol vagyok?

Szívemből a remény még nem fogyott el,
Bár lábamból az erő lassan elfogy.
Emlékeim képe még nem hagyott el,
Bár lábamra a hideg sár lassan ráfagy.

Még visz tovább a hiú reményem,
És életben tart a makacs akarat,
Hogy nem tévedtem el végleg mégsem,
Otthon találom mindjárt magamat.

Én Tefeléd tartok, és nem adom fel,
Magam, míg élek, nem hagyom el.
Mert a hideg utcákon utánam jársz,
Szívedben féltéssel értem kiabálsz.

S mikor meglátlak végre Téged,
Te örömmel újra karodba zársz,
Én tudom, hogy Te is keresel engem,
És ahogyan én, Te pont ugyanúgy vársz.

 

 

 

 

 

603222_195342907271565_243586483_n.jpg

Nem tudom

Miért születtem, nem tudom.
Miért kaptam szörnyű nyomorom?
Miért nem kellettem, nem tudom.
Tiéd a döntés, s a hatalom.

Rossz voltam talán? Nem tudom.
Melletted lenni, én csak ezt akarom.
Hogy hová visz utam, nem tudom.
Sehol sincs számomra oltalom.

Hajlékom hol lesz ma, nem tudom,
Ha dobnak egy koncot, hát felkapom,
Miért bánt mindenki? Nem tudom!
Néha már úgy érzem, feladom.

Hová tűntél el? Nem tudom.
Nyomodat még mindig kutatom.
Hogy mit is remélek, már nem tudom.
Az otthonom, a gazdám akarom!!!

 

 

 

 

 

12049173_1242665255759389_7186600460993107444_n.jpg

Engedj el...

Minden megkínzott és elhagyott, megtalált és újra elvesztett állat emlékére

Fogd meg a mancsom, míg elmegyek,
A Szivárványhídon most átkelek.
Nézz a szemembe, és ígérd meg,
Hogy engem már senki sem verhet meg.
Éhes sem leszek többet már,
A hídon túl örök béke vár.
A fejem még egyszer simítsd meg,
Ez lesz az emlék, amit elviszek.
Ne sírj! Csak csendben engedj el.
Nem búcsúzunk, szívedben elviszel...

 

 

 

 

 

10616496_703642656357997_5380176014499948757_n.jpg

Volt

Volt idő amikor engem is szerettek.

Volt, mikor engem is nevemen neveztek.

Volt egy hely ahova a szívem haza jár,

Volt egykor, de már nincs senkim, ki haza vár.

 

 

 

 

 

 

14563588_360819157591098_5049179154315591694_n.jpg

A soha nem volt szeretet

 

A szeretet. Igen. Hallottam sokat.

Hogy van a Gazda, aki megsimogat.

Hogy van az otthon, ami jó meleg.

Ahová nem jut el, csak jó gyerek.

A tesóm is jó volt, nálunk csend volt és rend.

A fekete zsákban biztos Gazdához ment.

Hozzák a zsákot! Most jövök én!

Kint vár a szeretet, a Gazda, és remény.

A szúrás nagyon fáj de én kemény legény!...........

Most mért nő a sötétség?...hová tűnt.... a fény?

 

********************************************************************

 

 

rip.jpg

 

****************************

 

 

*********************************